Történelmünk
1993-ban az alapítványunk vezetőjét Dr. Csiszér Nórát Hollandiában járva, elgodolkodtatta egy drogprevenciós autóbusz sikere. Ekkor már Magyarországon is egyre égetőbb szükség mutatkozott drogfelvilágosításra.
1994-ben a Fővárosi Önkormányzatot felkeresve támogatóra talált, és az alpaítvány rendelkezésére adott egy forgalomból kivett vérellátó buszt.
Az első Drogbusz speciálisan konferenciajellegűre volt átalakítva. A részvevők a jármű hátuljában egy u alakban lévő széksorra ültek, amely előtt egy szögletes asztal helyezkedett el, így biztosítva a láthatást a modellek és a szóróanyag hozzáférését.
Főként alapfokú oktatási intézmények és városi rendezvényekre kérték a részvételünket.
A belső tartalmat a külső megjelenés hűen tükrözte, mivel 1995-ben a Diákszigeten a falfirkát művészi szinten űző fiatalok átfesttették az addig küllemében jellegtelen járművet.
9 évi országjárás után a rozsda és az évek megtették hatásukat. A „Cirmos” nyugdíjba vonult. 2004-ben a Fővárosi Önkormányzat támogatásának köszönhetően megújítottuk a programunkat és a járművünket. Egy kisebb, de filigránabb IVECO kisbuszt vásároltunk.
A Drogbuszon és egyéb színtereken begyűjtött hazai és külföldi tapasztalatok hívták életre 1995-ben Budapesten elsőként harmadlagos megelőzés körébe tartozó Civil AIDS megelőző Tűcsereprogramot, ami az intravénás droghasználókat célozza meg.
A svájci állam képviselőjének az volt a feladata, hogy Közép-Európában olyan civil szervezeteket keressen, akik az intravénás droghasználók körében HIV fertőzést megelőzendő tűcsereprogramot működtessenek. 1995-ben alapítványunk 3 éves időtartamra szerződést kötött az első budapesti tűcsereprogram feltételeinek megteremtésére (hivatalos engedélyek, előzetes felmérések szakmai szempontok alapján a hely-, a személyzet kiválasztására) működtetésére.
Idővel érezhetővé vált, hogy névváltoztatásra lesz szükség, hiszen a szolgáltatásaink és a klienseink igénye messze túlhaladta az elnevezés által takartakat. Így a 2001. esztendő végére Civil Ártalomcsökkentő Szociális Kontaktprogrammá módosítottuk.
2000. novemberétől kihelyezett tűcsere program a IX. kerületi Dzsumbujban.
2003. májusától a magasküszöbű programunkban megelőző-felvilágosító elterelést indítottunk.
2004. Szexuális felvilágosítás
2006. 07.04-én megnyílt a XV. kerületben Arany János u. 73. szám alatt Drogoplex Ambulancia